Recent comments

Friss Hírek

BL: Real , Man City, Juve, Dortmund egy csoportban? - este sorsolás

A főtáblára jutott 32 csapatot az UEFA-koefficienseik, azaz az utóbbi években elért eredményeik alapján számított mutatóik alapján osztották be az illetékesek négy kalapba. 

Ez alapján a címvédő Chelsea mellett a három tavalyi elődöntőst, a Barcelonát, a Bayern Münchent és a Real Madridot, valamint a Manchester Unitedet, az Arsenalt, a Portót és az AC Milant találjuk.

Az előző szezont nagy bajnokságainak győztesei közül az angol Manchester City csak a második, az olasz Juventus a harmadik, a német Borussia Dortmund és a francia Montpellier pedig csak a negyedik kalapba került. 


Így extrém esetben akár az is előfordulhat, hogy a Real Madrid, a Manchester City, a Juventus és a Dortmund, azaz a négy topbajnokság legjobbjai egy csoportba kerülnek. 

Persze a Real helyére szinte bármelyik együttest behelyettesíthetnénk az első kalapból, és az sem lenne sokkal gyengébb felhozatal, ha a Manchester City helyett mondjuk a Valencia vagy a Juventus helyett a Paris Saint-Germain szerepelne a "halálcsoportban".

A magyar játékosok főtáblára jutott csapatai közül Juhász Roland Anderlechtje és Megyeri Balázs Olimpiakosza a harmadik, Vass Ádám Kolozsvárja pedig a negyedik kalapba kapott besorolást.

A sorsolás keretein belül osztják ki az előző szezon legjobb Európában játszó játékosának járó UEFA Év játékosa-díjat, melynek elnyerésére a portugál Cristiano Ronaldónak és az argentin Lionel Messinek van a legnagyobb esélye.

Bajnokok Ligája 2012-13
A főtáblára jutott csapatok kiemelési rendje
1. kalap: Chelsea (angol), Barcelona (spanyol), Manchester United (angol), Bayern München (német), Real Madrid (spanyol), Arsenal (angol), Porto (portugál), Milan (olasz)
2. kalap: Valencia (spanyol), Benfica (portugál), Sahtar Donyeck (ukrán), Zenit Szentpétervár (orosz), Schalke 04 (német), Manchester City (angol), Braga (portugál), Dinamo Kijev (ukrán)
3. kalap: Olimpiakosz (görög), Ajax (holland), Anderlecht (belga), Juventus (olasz), Szpartak Moszkva (orosz), Paris Saint-Germain (francia), Lille (francia), Galatasaray (török)
4. kalap: Celtic (skót), Borussia Dortmund (német), BATE Boriszov (fehérorosz), Dinamo Zagreb (horvát), CFR Cluj (román), Málaga (spanyol), Montpellier (francia), Nordsjaelland (dán)
 hatharom.hu