Recent comments

Friss Hírek

Inter: Branca Brazíliába utazott Lucasért


A Sky Sport 24 jelentései szerint ezekben a pillanatokban is Brazíliában tartózkodik Marco Branca, az Internazionale technikai igazgatója. 

A menedzser a Sao Paulo csapatának kis híján 20 éves középpályását, Lucas Mourát szeretné megszerezni csapata számára. 

Pár héttel ezelőtt még úgy tűnt, a kis brazil a Manchester Unitedba szerződik 35 millió euróért cserébe.
 
A fiatal játékmester jelenleg Angliában van, de nem Manchesterben, még csak nem is tárgyalási céllal, hiszen az Olimpián vesz részt a nemzeti csapattal. 

A hírek eddig arról szóltak, hogy ahogy hazatér, alá is írhat új klubjához, a Vörös Ördögökhöz. 

Most azonban sokadszor is változhat a helyzet, miután Branca a helyszínen szeretné lezárni a bonyolult és hosszúra nyúlt tárgyalásokat a Sao Paulóval. 

Ha lehet hinni az újságoknak, Lucas szívesebben szerződne Milánóba, hiszen elmondta: örömmel viselné egyszer Ronaldo korábbi mezét.

Az anyagiak továbbra is az ügy legkomolyabb hátulütői, hiszen az MU már 37 millió eurós ajánlattal is próbálkozott - sikertelenül

Rajtuk kívül a Manchester City is beszállhat a versenybe, ők Robin van Persie gazdaságosabb alternatíváját látják a brazilban, de Robert Mancini klubja mellett nem szabad megfeledkeznünk a Real Madridról sem - elmondható tehát, hogy szinte szó szerint  fél világ áll sorban az aláírásáért, amelyet Branca - ha képletesen is - talán hazahoz brazíliai útjáról.


azzurri.co.hu