Recent comments

Friss Hírek

BL: Az Udinese ikszelt Portugáliában


A Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének első mérkőzésén az Udinese 1-1-es döntetlent játszott a Braga otthonában, a vendégek Dusan Basta fejesével szereztek vezetést, azonban a portugálok a második játékrészben egyenlíteni tudtak.


A Friulani tavaly épp ebben a szakaszában búcsúzott a Bajnokok Ligájának, akkor az Arsenal volt az ellenfelük. Azonban most bíznak benne, hogy bejutnak a csoportkörbe. 

Luis Muriel egy sérülés miatt kihagyta a találkozót, de még Emmanuel Badu sem volt 100 százalékos formában, ezért csak a padon kezdett.

A mérkőzést a Braga kezdte aktívabban, szabadrúgásból is veszélyeztették az udineiek kapuját és a 20. percben Paulo Vinicius lövését kellett hárítania Brkicnek.

Kulcsfontosságú védés volt ez a szerb kapustól, az Udinese ugyanis néhány pillanat múlva megszerezte a vezetést. Antonio Di Natale szabadrúgását Dusan Basta fejelte a hazai kapuba.

Az első félidőben nem született több gól, az Udinese tehát úgy mehetett a szünetre, hogy továbbjutásra állnak.

A Braga több távoli lövéssel is próbálkozott a mérkőzésen, ami ki is fizetődött, a 68. percben ugyanis Ismaily 25 méterről eleresztett bombáját Brkic már nem tudta hárítani.

A gól meghozta a hazaiak önbizalmát ezért Francesco Guidolin becserélte Badut és a nyáron igazolt Maicosuelt Pereyra és Fabbrini helyére.

Mivel nem született több találat, az Udinese idegenben lőtt góllal várja az augusztus 28.-i második mérkőzést, amit a Stadio Friuliban játszanak.

Sporting Braga 1-1 Udinese
Gólok: Basta 23 (U), Ismaily 68 (B)


olaszfoci.hu