Recent comments

Friss Hírek

Akár már a csoportkörben kieshetnek az olaszok és a belgák

Mint minden kontinensviadalon, úgy a 2016-oson is összejött egy halálcsoport, amelyet ezúttal Belgium, Olaszország, Svédország és Írország alkot. 
 
 
A bukmékerek szerint a belgák simán megnyerik a kvartettet, míg az írek biztos, hogy az utolsó helyet szerzik meg, ám könnyedén borulhat a papírforma. A belga válogatott kapitánya, Vincent Kompany nélkül lesz kénytelen részt venni a viadalon, ugyanis a Manchester City középhátvédje sérüléssel bajlódik. Ám nem csak Kompany, hanem temérdek védőjátékos maradt ki Marc Wilmots kapitány együtteséből, ilyen vagy olyan okok miatt, vagyis a nyugatiak védelme könnyedén sebezhető lesz, hiszen csak három olyan játékos szerepel a csapatban, amely rutinosnak és megbízhatónak mondható ezen szinten. Noha a középpályáról és a csatársorból is hiányzik egy-egy nagyobb név, mégis olyan futballisták alkotják Belgiumot, amelyek már-már világklasszisnak számítanak, hiszen elég csak Eden Hazard, Christian Benteke, Kevin De Bruyne, Romelu Lukaku vagy Axel Witsel nevét megemlíteni. Ennek is köszönhetően simán nyerték a belgák a selejtezőcsoportjukat, ám a felkészülési találkozókba többször is hiba csúszott - főleg, ami a védekezést illeti -, annak ellenére, hogy a meccsek többséget hozták Hazardék. Az E jelű négyesből illene azért továbbjutnia Wilmots csapatának, de ha a gárda védekezése nem javul, akkor könnyedén bajba kerülhetnek a belgák.
 
A halálcsoport második számú favoritjának Olaszországot hozzák a bukik, még úgy is, hogy Antonio Conte együtteséből hiányzik majd a vezér, Andrea Pirlo. A 37 éves irányító nélkül kiszámíthatóbbá vált a taljánok előre játéka, ami meg is látszik teljesítményükön, hiszen lényegesen kevesebb gólt szereznek, mint korábban. Ugyanakkor a csapat védekezése bivalyerős, köszönhetően a Juventus hátsó alakzatának, hiszen borítékolható, hogy ahogy korábban a Zebráknál is, úgy a válogatottnál is Conte mester a Buffon-Barzagli-Chiellni-Bonucci négyest szorgalmazza majd hátul, ez az alakzat pedig áthatolhatatlannak tűnik. Az olaszok meccsein tehát érdemes lehet underre, avagy kevés gólra fogadni, hiszen borítékolható, hogy ha betalál az Azzurri, akkor foggal, körömmel védekezik majd. A négyesből való továbbjutásra és a minél előkelőbb helyezésre tehát nagy esélye van a legutóbbi Európa-bajnokság ezüstérmesének, főleg, ha hátul sikerül lehozniuk kapott gól nélkül lehozni a találkozókat.
 
Amilyen nyögvenyelősre sikerült a svédek kijutása a nyári Eb-re, olyan jól sikerült a csapat felkészülése a tornára, legalább is, ha lehet hinni a svéd szaklapoknak. Zlatan Ibrahimovicék csak pótselejtező árán harcolták ki a franciaországi részvételt, majd az utóbbi két felkészülési találkozón jól szerepeltek. A szlovénok ellen még gól nélküli remire futotta a skandinávok erejéből, viszont a walesiekkel felmosták a padlót. Érdemes megjegyezni, hogy az északiak védelme ezen találkozókon kapott gól nélkül hozta le, ami csodaszámba megy, főleg, ha a svédek kvalifikációs meccseire vetünk egy pillantást. A keretben nincs nagy meglepetés, a csapatot a három nagy öreg, Ibrahimovic, Kim Kallstrom és Andreas Isaksson húzza majd. Amíg ezen trió bírja szuflával, addig bárkivel pariban tud lenni és meglepetést tud okozni Svédország.

Végül, de nem utolsósorban következzen Írország, amely válogatottat nagyon leírják a bukmékerek. Pedig Martin O'Neill együttese a csoportmeccsek, illetve a pótselejtezős mérkőzések alatt roppant stabilan teljesített, a zöld-fehérek többek között veretlenek maradtak Németországgal szemben, sőt, hazai pályán le is győzték a németeket. Mivel komoly kimaradója nem lesz O'Neillnak, vagyis minden kulcsjátékos tudja vállalni az Eb-szereplést, így egy kis szerencsével az írek akár komoly meglepetéseket is okozhatnak a csoportmérkőzések alatt.
 
 forrás: hatharom.com