Recent comments

Friss Hírek

Három gólt szerezve nyert a Milan a Catania ellen

A Serie A 14. fordulójában a Milan 3–1-re legyőzte a Cataniát vendégként, így lezárta ötmérkőzéses nyeretlenségi szériáját, ráadásul megszerezte első idegenbeli bajnoki győzelmét a bajnokságban.


Kifejezetten élvezetes első fél órát produkáltak a csapatok, bár eleinte nem forogtak veszélyben a kapuk. 

A Milan birtokolta többet a labdát, de a vezetést a Catania szerezte meg a semmiből. A 13. percben egy bal oldali beadást követően Lucas Castro elé került a labda, aki hét méterről kapura lőtt, a labda útjába Daniele Bonera vetődött bele az ötösnél, és végül az ő testéről pattant be a labda Gabirel kapujába. 1–0

Nem kellett azonban sokat várni a Milan válaszára. A 19. percben Kaká indította Urby Emanuelsont a bal szélen, akinek a beadása megtalálta Ricardo Montolivót a hosszú oldalon, az olasz válogatott játékos pedig belsővel a kapu közepébe lőtt hét méterről. 1–1

A félidő hátralévő részében akadtak még helyzetek mind a két csapat előtt, de újabb gól már nem született a szünetig.

A második játékrész nem hozott olyan iramot, mint az első félidő, az első helyzetre az 56. percig kellett várni, de Mario Balotelli öt méterről nem tudta a kapuba lőni a labdát, igaz, két védő is lógott a nyakán. Néhány perccel később újra Balotelli került helyzetbe, de hét méterről a bal alsó sarok mellé fejelt.

A 63. percben aztán már nem hibázott a csatár, aki 18 méterről lőtt nagy erővel a jobb alsó sarokba egy szabadrúgást, szeptember tizenharmadika után talált be újból az olasz válogatott támadó bajnoki mérkőzésen. 1–2

Ráadásul a gólt követően azonnal emberelőnybe is került a Milan, Panagiotisz Tahcidisz vágta fel Balotellit a félpályánál, amiért egyből felmutatta neki a játékvezető a piros lapot.

A Catania mindent feltett egy lapra az egyenlítés érdekében, de nem jártak sikerrel, a Milan pedig a 81. percben eldöntötte a három pont sorsát végleg. Montolivo indításával Kaká gyalogolt be a kapuig, majdf három méterről a keresztléc alá bombázta a labdát. Ez volt a brazil aranylabdás 99. gólja a Milan játékosaként. 1–3 


A Milan először tudott az idei bajnokságban vendégként győzni, a Catania pedig továbbra is nehéz helyzetben van, hiszen nem tudott közelebb kerülni a bentmaradást jelentő 17. helyhez.

Catania–Milan 1–3 (L. Castro 13., ill. Montolivo 19., Balotelli 63., Kaká 81.) 

forrás: NSO