Recent comments

Friss Hírek

Azzurri: Két újabb találkozó időpontja és helyszíne


Lefixálásra került két újabb válogatott találkozó időpontja és helyszíne.

Szeptemberben megkezdődnek a 2014-es brazíliai Világbajnokság selejtezői, ennek keretében az olaszok első két meccse már korábban rögzítve lett, most pedig a harmadik csoporttalálkozó, valamint egy augusztusi felkészülési mérkőzés időpontja is kitűzésre került.

A Vb-selejtező keretein belül a Squadra Azzurra a B jelű csoportban Dánia, Csehország, Bulgária, Örményország és Málta legjobbjaival néz majd farkasszemet.

Prandelli legénységének az első hely automatikus kijutást, míg a második hely pótselejtezőt jelentene. 

Az első körben, szeptember 7-én Bulgáriában lépnek pályára a friss Eb-ezüstmérmesek, majd 11-én Máltát látják vendégül

Mint ma kiderült, a harmadik körben esedékes Örményország-Olaszország találkozóra október 12-én fog sor kerülni, a jereváni Hrazdan Stadionban

A kezdőrúgás időpontja helyi idő szerint 21:00 lesz, ami az Egyesült Királyságban 17:00-át hazánkban pedig 18:00-ás kezdést jelent.

Emellett pedig egy barátságos felkészülési meccsre is sor fog kerülni augusztus 15-én, tehát jövő hét szerdán. 

A helyszín Svájc, egészen pontosan Bern és a Stade de Suisse nevű létesítmény lesz, az ellenfél pedig az Eb negyeddöntőjében büntetőkkel búcsúztatott Anglia válogatottja.

A találkozó svájci (és egyben magyar) idő szerint 21:00-kor veszi kezdetét. 

Érdekesség azonban, hogy a Juventus és a Napoli a meccs előtt mindössze 4 nappal még Pekingben csap össze egymással az Olasz Szuperkupa elhódításáért, így kérdés, hogy a két csapat igen szép számú válogatott kontingense ott lesz-e ezen a találkozón.


A Vb-selejtező keretein belül a Squadra Azzurra a B jelű csoportban Dánia, Csehország, Bulgária, Örményország és Málta legjobbjaival néz majd farkasszemet. 

Prandelli legénységének az első hely automatikus kijutást, míg a második hely pótselejtezőt jelentene. 

Az első körben, szeptember 7-én Bulgáriában lépnek pályára a friss Eb-ezüstmérmesek, majd 11-én Máltát látják vendégül

Mint ma kiderült, a harmadik körben esedékes Örményország-Olaszország találkozóra október 12-én fog sor kerülni, a jereváni Hrazdan Stadionban.

A kezdőrúgás időpontja helyi idő szerint 21:00 lesz, ami az Egyesült Királyságban 17:00-át hazánkban pedig 18:00-ás kezdést jelent.


azzurri.co.hu