Recent comments

Friss Hírek

BL: A Zenit leckét adott védekezésből a Milannak


Mathieu Flamini, a Milan francia középpályása a keddi Zenit elleni mérkőzést követően elmondta, hogy a találkozó előtt Silvio Berlusconi klubelnök megüzente a csapatnak, hogy – annak ellenére, hogy korábban eldőlt a csapat második helyezése a csoportban – nyerni kell. Ez nem sikerült, sőt, csak a Zenit szerzett gólt a találkozón. 

„Jól kezdtünk, helyzeteket dolgoztunk ki, de a Zenit jól védekezett, nem tudtunk gólt szerezni. Aztán az egyetlen helyzetéből gólt szerzett, és a második félidőben is tökéletesen zárt a saját kapuja előtt – mondta Flamini. – Pedig az elnök úr a meccs előtt leszögezte, hogy ez a meccs különösen fontos nekünk, amelyet muszáj megnyernünk. Talán nem is kell mondanom, mennyire csalódottak vagyunk."

Massimiliano Allegri vezetőedző  szerint tanulságos leckét kapott csapata a Zenittől védekezésből.

„Egy helyzetből gólt kaptunk, ami megengedhetetlen. Túl sok gólt kapunk, a védelmet össze kell szedni, a Torino ellen ez nem ismétlődhet meg" – mondta Allegri.


NSO.hu