Édesek és mostohák - őszi álomcsapat
Andrea Consigli (Atalanta, 25 éves)
Az olasz futball szerelmeseinek nem újdonság, de errefelé az álomcsapatbeli tagsághoz Buffont kell minden kétséget kizáróan lepipálni – ez pedig az idei őszön egyedül a bergamói Consiglinek sikerült, ha csak egy paraszthajszállal is. Az Atalanta cerberusa egyébként az egyik legtehetségesebb fiatal olasz kapuvédő (igen, mi hallottunk már De Gearól és Courtois-ról, az Appennini-félszigetre viszont még nem jutott el a hírük), nemrégiben már a válogatott keretbe is meghívta Prandelli, azok után, hogy Casiraghi U21-ében korábban évekig alapembernek számított. Nyolc éve véd az Atalantában, szépen lassan afféle local hero-vá avanzsál a szurkolók szemében, amire egyébként meccsenkénti 2-3 kifejezetten nagy bravúrjával hajlamos rá is erősíteni.
Matteo Darmian (Torino, 23 éves)
A calcio farkastörvényei szerint még ő is fiatalnak számít, és ez abból a szempontból kottára igaz is,hogy hősünk élete mindössze második A-ligás szezonját teljesíti éppen. Egyszer csak előugrott a kalapból, és ugyan még nem áll sorba érte a fél világ, de elnézve az Inter és a Milan méretes hiányposztjait, vélhetően hamarosan eljön az az idő, amikor Canossát járnak a nagy csapatok képviselői a Communáléba. Előrefelé még kicsit bátortalan ugyan a játéka, de az alapok megvannak, ha a rutinnal együtt jön majd a dörzsöltség és a jó olasz iskolával együtt járó ravaszság is, akkor minden adott hozzá, hogy olyasfajta multifunkcionális Jolly Joker váljon belőle, mint amilyen Maldini, vagy épp Zambrotta volt a maga idejében.
Andrea Ranocchia (Internazionale, 24 éves)
Tavaly még gyakorlatilag saját magát parodizálta, idén viszont Stramaccioni keze alatt kivirágzott, és Európa talán legnagyszerűbb centerhalf-teljesítményét tette le az asztalra. Azt eddig is tudtuk, hogy nem lassú és fejjel sem sután ér a labdába, de egyszerűen senki nem hitte el róla, hogy valaha is képes lesz megtanulni okosan, ésszel futballozni – már ami a helyezkedést illeti. Idén viszont eddig emberül nyomja a szezont, ha kell gólokat szerez, ha kell, bárkit örömmel leradíroz a pályáról, miközben tanárian fogja össze az Inter egyébként kifejezetten fantáziadús, háromvédős szisztémájának hátsó alakzatát is. Ja, és, hogy el ne felejtsük: olasz mércével mérve, középhátvédnek még mindig szemtelenül fiatal.
Ranocchiával kiegészülve jó darabig a válogatottban is egy párt alkothatnak majd, és ha ugyan Cannavaro-Nesta-i magasságokba nem is emelkednek, sokat tehetnek azért, hogy az olasz futball végérvényesen kikecmeregjen a 2006-os vb-győzelmet követően beköszöntött válságból. Manapság egyébként sem terem minden bokorban fiatal és tehetséges olasz középhátvéd, így aztán duplán meg kell becsülni, aki sallangmentesen, a szarvashibákat elkerülve teszi a dolgát rendszeresen, hétről-hétre. Chiello nagy erénye, hogy bal lábas, sőt, ha nagyon ég a ház, akár balhátvédként is bevethető, de akkor sem jön zavarba, ha csak ki kell segíteni az ellenfél térfelén bóklászó wingback oldalára. Magas, erős, jól helyezkedik és nem is olyan tetűlassú, mint amire a testalkatából következtethetnénk – egyszóval, a legjobb választás Ranocchia mellé.
Mattia De Sciglio (Milan, 20 éves)
Sokat elmond a Milan idei hátsó alakzatáról, hogy egy 20 éves siheder oda-vissza, keresztbe-kasul lejátszott a pályáról minden nagy öreget, és olyan magától értetődő természetességgel követelt helyet magának az ősz álomcsapatában, ahogyan piros-fekete védőként Paolo Maldini óta senki. De Sciglio egyébként is sok mindenben hasonlít a milánóiak legendájához, nem jön például zavarba akkor sem, ha balhátvédként kell szerepelnie, de idővel akár az is elképzelhető, hogy középre keveredik (igaz, 1,81-nél talán illene magasabbnak lennie), olyan fantasztikus ütemérzéke van. A támadások segítésével egyelőre csínján bánik, de ez a korát és a Milan védőfalának keménységét elnézve nem csoda – viszont, ha ilyen ütemben fejlődik, néhány éven belül simán Európa élvonalába kerülhet posztján. Csak nehogy egy újabb Santonnal legyen dolgunk.
Andrea Pirlo (Juventus, 33 éves)
Ha lenne még bármiféle értéke (mármint sportszakmai értelemben) az Aranylabdának, akkor nem fordulhatott volna elő, hogy a jó Andrea kimarad abból a hármas listából, amelyen már rajta van a leendő győztes. De kimaradt, ami egyrészt jól jelzi, hogy mértékadó futballsznob körökben illik finnyásan legyinteni egyet a legnemesebb fémből készült labda elnyerőjének személyére, másrészt azt is mutatja, hogy a mélységi irányítókat mennyire vészesen alulértékeli a szigorú értelemben vett szakma. Pedig Pirlo idén olyat játszott, amilyet irányítóként Zidane óta senki, a Juventust élő halottból varázsolta (Contéval vállvetve) minden szembejövő ellenfelét felfaló, ordító oroszlánná, és a poraiból újjáéledt olasz válogatott EB-menetelése is javarészt az ő zseniális karmesteri teljesítményének számlájára írható. Pirlo olyan, mint a jó bor, évről-évre egyre jobb lesz, amit egyrészt annak köszönhet, hogy Vidal személyében van, aki ütközik, Marchiso jóvoltából pedig van, aki fut helyette a pályán. Így neki már a csak a művészi értelemben vett önmegvalósításon kell ügyködnie – amiben viszont ma kevesen jobbak nála a világon.
Szépen lassan kezdi kinőni a Laziót, aligha lehet vitás. A tavalyi megtorpanás után csapatával együtt idén ő is folyamatosan fejlődik, rúgja a gólokat, osztja a zsugákat, igazi, brazilos stílusban vezeti a gárdát a BL-helyek felé. Petkovic rendszere ráadásul neki kedvez, a Lazio ugyanis rendre megszállása alá helyezi a középpályát és labdabirtoklásból próbál építkezni, ami nyilván fekszik Hernanes skilljeinek is. Ügyesen ötvözi a klasszikus irányítók és a hagyományos box-to-box-ok erényeit, ha nem is szeret, de legalább tud sokat futni, és a gürcölés sem feltétlenül büdös neki. Ettől függetlenül azért inkább művész ő, mint derék iparos, és ha Ledesma továbbra is elvégzi helyette a piszkos munkát a pálya közepén, simán elképzelhető, hogy a strandkorlát-kékek a szezon végén befutnak az utolsó BL-helyre.
Francesco Totti (AS Roma, 36 éves)
Számolni is nehéz, hanyadik virágzását éli a rómaiak csapatkapitánya, de az biztos, hogy virágzik: hat gólt és hét gólpasszt igen régen osztott már ki egy fél szezon alatt a ligában. Nálunk egyértelműen ő a szezon kellemes meglepetése, és bár nem árt leszögezni, hogy fentebb taglalt statisztikai mutatóit, egy, hogy is mondjuk, khm, meglehetősen orrnehéz csapatban érte el, nem lehet nem észrevenni, hogy a Luis Enrique-féle vergődés után újra szemmel láthatóan élvezi a futballt. Zeman jó szimattal vette észre, hogy ennek a Romának úgy kell Totti rutinja és dörzsöltsége, mint egy falat kenyér, és a szemtelenül fiatal társak mellé olykor dukál némi higgadtság is – amit természetesen a vezérbika hivatott szállítani. És Totti szállítja is, bravó, bravó.
Tavaly még sokkal közelebb volt az idegesítő kis mitugrászhoz, mint a zseniális tehetséghez, de Zeman érkezése neki is jót tett, ipari mennyiségben kezdte el termelni a gólokat – szélső létére már tíznél jár. Önzetlenségét mondjuk jól jelzi, hogy ezek mellé egy, azaz egy darab asszisztot sikerült kiosztania, de hát istenem, nem lehet mindenki egy Messibe oltott Lineker, a tehetség mellé olykor járulékos veszteségként társul a tenyérbemászó jellem. Lamela ebből a szempontból kiválóan idézi Róma túlfelén szolgálatot teljesítő honfitársa, Zarate szellemét – hamarabb vágja le tőből a lábát, mint, hogy passzoljon, viszont cserébe az is igaz, képes egy az egyben megoldani sok izzasztó helyzetet. Ha sikerül betörni, rövid úton Európa legkeresettebb játékosai közé emelkedhet, ha viszont felfúvalkodott hólyag énje győz, könnyen úgy járhat, mint a már emlegetett Zarate – az egykor szebb napokat is látott argentint most éppen bármelyik jött-mentre rásózná a klubja, csak szabaduljon tőle.
Stephan El-Shaarawy (Milan, 20 éves)
Korábban azt írtuk, dőreség lenne menten 15-20 gólos szezont várni a tejfeles szájú egyiptomi-olasztól, de aztán a siheder csatár úgy bekezdett, hogy magunk is alig hittünk a szemünknek: december végén 14 találatnál állt meg, ami jelenleg a góllövőlista első helyét jelenti számára. Mindezt ráadásul úgy, hogy nem is mindig feltétlenül előretolt csatár, sőt, jóval többször tolja valamelyik szélen Allegri 4-2-3-1-ében, mint a Pazzini felségterületén. Sokáig jószerivel egyedül cipelte a hátán a Milant, és bár mostanra lassacskán akadnak társai is, egészen elképesztő, amit produkál – helye megkérdőjelezhetetlen az ősz álomcsapatában.
Évek óta a liga egyik legjobb csatára, és bár el kell ismerni, hogy manapság nem olyan a kínálat, mint mondjuk a kilencvenes éves végén (Henry, Trezeguet, Inzaghi, Del Piero, Batistuta, Totti, Montella, Ronaldo, Zamorano, Crespo, Mancini), ez azért még mindig megsüvegelendő teljesítmény. Az ember lassan megszokja, hogy ha a Napoli nyer, Cavani gólt lő, igaz, szépen lassan az is egyre egyértelműbbé válik, hogy a két éve üstökösként berobbanó csapatból talán egyedül benne van valami abból az X-Faktorból, ami igazi világklasszissá tesz valakit. Most éppen 13 góllal áll a góllövőlista második helyén, a Napoli elnöke pedig menetrend szerint bejelentette: nem eladó, senkinek, 40-50 millió euróért sem. Mi azért elvisszük az álomcsapatunkba.
hatharom.hu