Recent comments

Friss Hírek

Pulga: A Cagliari neki fog menni a Juvénak


A mai Cagliari-Juventus találkozó előtt a szárdok edzője, Ivo Pulga elmondta, hogy ha behúzódnak, akkor szinte biztos, hogy gólt fognak kapni. Elmondta még, hogy szerinte a szurkolóknak a legrosszabb, hogy a meccset Parmába költöztették, de a csapatnak is olyan lesz ez, mint egy idegenbeli meccs.


 „Szégyen, hogy a szurkolóktól elvették a lehetőséget, hogy lássanak egy remek meccset. A támogatásuk extra erőt adott volna a csapatnak, de így ez most olyan lesz, mint egy sima idegenbeli meccs.”

A Cagliari csapata nincs kimondottan jó formában mostanában, a legutóbbi négy bajnokijukat elvesztették, és a kupából is kiestek, éppen a Juventus ellen. Bár azon a mérkőzésen mindkét együttes a B-csapatával játszott, így következtetéseket nem érdemes abból levonni. Az eredmény 1-0 lett, a meccs egyetlen gólját Giovinco szerezte.

„Torkig vagyok azzal, hogy beragadtunk 16 ponttal. De nem hiszem, hogy a Bianconeri öntelt lenne, ők mindig csak a céljukra koncentrálnak.”

„Hogy remélem-e hogy csalódást okozunk? Előfordulhat, hogy elveszítesz egy meccset, ahol tévedsz, vagy a jóslatok felborulnak. Velünk is előfordult már.”

„Csak akkor nőhetünk a Juventus fölé, ha támadunk. Ha visszaállunk a saját térfelünkre, miközben körüladogatnak, akkor nagy esélye van, hogy gólt kapjunk. A Juvébaj bajnokok játszanak, akik bármelyik pillanatban eldönthetik a meccset, ezért nyílt támadófutballt kell játszanunk. 

A srácok fel vannak tüzelve, és biztos vagyok benne, hogy jól fognak teljesíteni.”


azzurri.co.hu