Recent comments

Friss Hírek

Agnelli: Maximális koncentráció


Andrea Agnelli elmondta, hogy maximális koncentrációt vár a csapattól a holnapi sorsdöntő mérkőzésen. A klubelnök a hétvégi sikerhez is fűzött néhány gondolatot.

 „Szombaton 22.30 után nagyjából barátaim feléről nem hallottam semmit, még azoktól sem, akik általában aktívak a különböző közösségi hálókon – bizonyára elvesztették az internetkapcsolatukat” – mondta nevetve Agnelli.

Három évnyi szünet után rendeztek ismét torinói derbit és míg a Juventus Stadium nagy része normális kereteken belül örült a nagy arányú és megérdemelt győzelemnek, a szurkolók egy része azonban egy kicsit túl messzire ment és stadionokba nem való feliratokat mutogattak.

„Ez a mérkőzés folyamán történt, sajnos ez egy olyan dolog, ami valamiért minden olasz stadionban előfordul. Mindig el kell ítélni az ilyen támadásokat és az a legszomorúbb, hogy a stadion egy olyan részében történt, mely általában aktív szerepet vállal a hangulat kialakításában.”

A meccsre visszatérvén Agnelli elmondta, hogy külön örül annak, hogy két Juventus nevelés intézte el a városi riválist.

„Egy olyan este, mint ez a szombati, mint mikor két, itt nevelkedett játékos szerezte a gólokat, hatalmas elégedettséggel tölt el. Gondoljunk csak arra, hogy Marchisio már 20 éve tartozik a Juventushoz…”

A szerdai mindent eldöntő Bajnokok-ligája találkozóval kapcsolatban Agnelli elmondta, szerinte ez lesz a szezon eddigi legmeghatározóbb mérkőzése.

„Még három találkozó előttünk van a bajnokságban az idei naptári évben és nincs lehetőségünk rá, hogy kicsit is visszavegyünk a tempóból, de világos, hogy a szerdai meccs hihetetlenül fontos lesz. 

Eltökélten, dühvel és könyörtelenséggel kell pályára lépnünk, ugyanis két teljesen ellentétes forgatókönyv is megvalósulhat: akár csoportelsők is lehetünk, de még arra is meg van az esély, hogy kiesünk. Koncentrálnunk kell tehát, életben akarjuk tartani ezt az európai álmot.”

Az biztos, hogy a Juventus ismét visszatért oda, ahová a történelme és a hagyományai alapján való.

„A múlt héten Moszkvában jártam egy ECA gyűlésen és olyan fontos emberek fejezték ki elégedettségüket, hogy a Juventus visszatért a hagyományok alapján az őt megillető legmagasabb szintre, mint Rosell vagy Rumenigge.”



Juventusfc.hu