Recent comments

Friss Hírek

Julio César: Nehéz volt elhagyni az Intert


A milánóiak brazil ex-hálóőre, aki jelenleg az angol QPR játékosa,  elmondta, nagyon jól érezte magát, és a szurkolók is közel álltak a szívéhez, így nehéz döntés volt, hogy elhagyja sikerei fő színhelyét, itt töltötte legszbb éveit, és szinte már egy nagy családként kezelte a klubot.  

César helyére a nyáron érkezett Samir Handanovic az Udinesétől, így a brazilnak választania kellett: kispad, vagy másik csapat. Ő az utóbbit választotta, és Angliába igazolt.

„Nehéz volt elhagyni az Intert. A klub olyan volt nekem, mint egy család – az elnök, a csapattársaim, de főleg a szurkolók. Az Internél éltem meg karrierem legszebb pillanatait.”

„Az igazat megvallva, nem értem, mi történt. Bementem Massimo Morattihoz, 15 percig beszéltünk, majd amikor befejeztük, tudatában voltam, hogy a távozás ajtaja nyitva áll előttem. Amikor elmentem, úgy éreztem, már elvégeztem a munkámat. A szurkolók mindig közel álltak hozzám – a sikeres, és a sikertelen időkben is.”

Az új klubjáról, a QPR-ről is beszélt:

Jól választottam azzal, hogy idejöttem. Itt van számomra új motiváció. Közelről akarom látni az angol futballt, de még megannyi célom vár megvalósításra.”

A QPR jelenleg a Premier League utolsó helyén áll 3 ponttal, és azokon a meccseken, amikor César védett (6 ilyen volt) 9 gólt kapott az együttes.


azzurri.co.hu