Recent comments

Friss Hírek

Zeman: Jól játszottunk


Zeman a csapat hozzáállását és a mérkőzés iramát emelte ki a sajtótájékoztatón.

"Szerintem a csapat ezen az estén jól játszott. A mérkőzés jóiramú volt és a csapat megfelelően agresszívan játszott."- kezdte Zeman.

"Hogy a meccs kevésbé volt látványos? Mi a szokás játékunkat játszottuk, ami annyiban volt most más a régebbiektől, hogy nem követtünk el olyan hibákat, ami az eredményre kihatással lett volna. Örülök annak, hogy nem kaptunk gólt."

"A tizenegyes? 50 méterre voltam az esettől, de szerintem a gólbíró és a játékvezető jól látták az esetet, mert ők nagyon közel voltak. Az ismétlést megnézve lehetett látni, hogy Marquinhón ketten is löktek, először Ogbonna, majd D'Ambrosio. Az Udinese ellen ellenünk befújt büntető össze sem hasonlítható ezzel, a mostanit simán meg lehetett adni, mert kétszer is szabálytalankodtak a tizenhatoson belül."

"Bradley? Jól játszott. A Torino folyamatosan négy emberrel támadt, ezért számszerű fölényre volt szükségünk védekezésben, ezért játszott most sokkal hátrább Michael. Persze az előre játékban is jó volt."

"Most két idegenbeli mérkőzés következik, amiket szeretnénk megnyerni és ezzel egy kis következetességet adni a csapatnak, mert ebből eléggé gyengék voltunk eddig. Persze nem lesz könnyű, mert nincsenek sima meccsek."

"Miért cseréltem le Tottit? Mindenki folyton azt hajtogatja, hogy nem adok elég lehetőséget Destrónak, most viszont szerettem volna pár perc játéklehetőséget adni Mattiának. Szükség van rendszeres szereplésre ahhoz, hogy megszokd a csapat játékát."

"Pjanic? A gólján felül is jól játszott. Pjanic nagyon ügyes játékos, remekül bánik a labdával. Ami a derbin történteket illeti, én már lezártam azt az ügyet. Az akkori reakciója nem ártott a kapcsolatunknak."


"A csapat jól reagált a vesztes derbit követően, mindenki jól dolgozott egész héten és nagyon vártuk már ezt a meccset." 



asroma.hu