Recent comments

Friss Hírek

Cagliari: Végre az összes szektor nyitva lesz



A szardíniai klub idén nyáron felújított stadionja, az Is Arenas már a szezon eleje óta otthont ad a csapat meccseinek, azonban most először, a Napoli elleni derbin áll nyitva az összes szektor a látogatók előtt.

Az előző hazai mérkőzésen, a Catania ellen már egy kivételével mindegyikbe engedtek nézőket, most azonban az utolsó is átment a biztonsági ellenőrzésen. 

Ráadásul nem is akármilyen debütálás lesz: közel telt ház várható a 16500 férőhelyes arénában, ugyanis a szárd szurkolók számára a Napoli elleni mérkőzés egy derbivel ér fel. (Sokan a Dél Derbijének is nevezik a mérkőzést, ugyanis ez a két csapat Dél-Olaszország két bajnoka – amennyiben a római csapatokat nem számítjuk ide.)

A rivalizálás nem csupán területi alapú: 1992-ben a Cagliari közönségének kedvence, Daniel Fonseca a Napolihoz igazolt, majd első látogatásakor kiállították, a második szárd vizitjekor pedig gólját ünnepelve bemutatott a hazai közönségnek. 

Innentől csak elmérgesedett a viszony, és nem segített az sem, hogy 1997-ben, amikor a Cagliari a nápolyi San Paolóban (elvileg semleges pályán) játszott osztályozót a bennmaradásért, a helyiek egy emberként sorakoztak föl az ellenfél Piacenza mögött, és több szárdot meg is késeltek.

A Cagliari-Napoli mérkőzés ma este 19:00-kor kezdődik a két legfontosabb hiányzó pedig Edinson Cavani és Davide Astori lesz.


azzurri.co.hu