Recent comments

Friss Hírek

Azzurri: Francia siker Parmában


Az olasz labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett felkészülési mérkőzésen Parmában Franciaországtól. Stephan El Shaarawy góljával a hazaiak vezettek, ám Mathieu Valbuena szépségdíjas góllal szinte azonnal válaszolt, a csereként beállt Bafétimbi Gomis találata pedig a győzelmet jelentett a Les Bleus-nek. A vendégek sikere ennek ellenére szerencsésnek nevezhető, hiszen a squadra azzurra a meccs során többet támadott és többet is veszélyeztetett.

Mindkét válogatott kezdőjén érződött némi kísérletezés: a vendégeknél Adil Rami és Yoann Gourcuff is a padon kezdett, míg a hazaiaknál Cesare Prandelli kihagyta Gianluigi Buffont és Andrea Pirlót, betette ugyanakkor Stephan El Shaarawyt, akitől kimondva-kimondatlanul azt várják az olaszok, hogy Mario Balotellivel párban hosszú távon megoldják a csatárkérdést (ketten együtt mindössze 22 évesek!).

A kettős egyébként nem mozgott rosszul, sőt, Balotelli kis híján már a 10. percben vezetéshez juttatta a squadra azzurrát, ám lövése után a kapufáról vágódott ki a labda. Egyébként felkészülési mérkőzéshez képest kifejezetten jó iramban játszottak a csapatok, még ha a nagy helyzetek hiányoztak is az első fél órában, az olaszoknál talán többet volt a labda, de veszélyes megoldásaik a franciáknak is voltak.

A 35. percben aztán ünnepelhetett az Ennio Tardini Stadion közönsége, hiszen a hazai csapat megszerezte a vezetést, méghozzá pompás akció végén. Andrea Barzagli előrevágott labdáját Balotelli továbbította látványosan, a levegőbe felugorva Riccardo Montolivo elé, aki azonnal továbbította azt a remek ütemben kiugró Stephan El Shaarawy elé, a fiatal milanos támadó pedig Hugo Lloris lába között a kapu közepébe helyezett. A Fáraó élete első válogatottban szerzett gólját ünnepelhette. 0–1

Rögtön jött a válasz, méghozzá kifejezetten szépségdíjas góllal. Igaz, a helyzet kialakulásához kellett az olasz védelem előzékeny asszisztenciája is, Christian Maggiót és Barzaglit egyaránt könnyedén hagyta maga mögött a bal oldalról, az alapvonaltól betörő Mathieu Valbuena, majd éles szögből, briliáns mozdulattal lőtt a bal felső sarokba: 1–1!

Szünet után Prandelli alaposan felforgatta a középpályáját, ennek ellenére inkább az olaszok játszottak fölényben. Deschamps le is cserélte a szürkén teljesítő Franck Ribéryt és Olivier Giroud-t, és a pályára lépő Jérémy Ménez, Bafétimbi Gomis páros három perc alatt összehozott egy gólt. A PSG szélsője alakította ki a helyzet lehetőségét balról betörve, Patrice Evra keresztlabdája után Gomisnak pedig nem volt nehéz dolga közelről a kapuba továbbítani a labdát. 1–2

Olaszország hiába nyomta meg a hajrát, és hiába dolgozott ki több helyzetet, az aktívan játszó Antonio Candreva nem találta a kaput, Balotelli fölé fejelt, Sebastian Giovinco lövését kitolta Lloris. Igaz, Meneznek is volt még egy nagy lehetősége, ennek ellenére a franciák győzelme szerencsésnek nevezhető. Olaszország legalább a döntetlenre rászolgált volna.

OLASZORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 1–2 (1–1)
Gólszerzők: El Shaarawy (35.), ill. Valbuena (37.), Gomis (67.)


NSO.hu