Recent comments

Friss Hírek

Azt a munkát akarom folytatni, amit Conte hátrahagyott

Giampiero Venturát kedden hivatalosan is beiktatták, mint az Azzurri új szövetségi kapitánya. 


Az első sajtótájékoztatóján elmondta, hogy mindenképpen beszélni fog Andrea Barzaglival a jövőjéről. A kiváló védő még az Európa-bajnokság előtt bejelentette, hogy a torna után elköszön a válogatottól.

„Még nem sikerült beszélnem Barzaglival, de ha azt a munkát akarom folytatni, amit Conte hátrahagyott, akkor egyértelműen ő az az ember, akire a válogatottnak szüksége van” – osztotta meg véleményét Ventura az újságírókkal.

„Ha azt kérdezik, hogy mit tehet egy olyan öreg játékos, mint Barzagli, akkor azt mondom, hogy jelenleg sokat. Pár év múlva már más lesz a helyzet. Vannak tehetséges fiataljaink, – mint például Romagnoli – de nekik még fejlődniük kell.”

„A nyári Európa-bajnokság rávilágított a Serie A-ban tapasztalható állapotokra. Szinte az összes hasznos játékosunk megkapta a meghívóját” – mutatott rá a szomorú helyzetre Ventura.

„Sok fiatalunk van, akiknek még kell a rutin. Szeptember 1-én a franciákkal játszunk barátságos mérkőzést – négy napra rá pedig már kezdődik is a világbajnoki-selejtező Izrael ellen – és előtte három nappal fogok találkozni a játékosokkal először. Nem aggódom ugyanakkor, mert tudom hogyan lehet a fiatalokból a legtöbbet kihozni.”

forrás: azzurri.co.hu