Recent comments

Friss Hírek

Asamoah: Mindent bele fogok adni



A chilei Mauricio Islával együtt csatlakozott az Udinesétől a Juventushoz a ghánai Kwadwo Asamoah, a hírek szerint együttesen 18 millió euróért. Az afrikai középpályás jókedvvel, de mégis szerényen nyilatkozott a Juventus televíziós stábjának.

Ahogy már korábban is írtunk róla, csatlakozott a Juventus keretéhez az Udinesétől igazolt két játékos, a ghánai középpályás, Kwadwo Asamoah, és a szélső védőként és középpályásként is bevethető, a pálya minden szegletében otthonosan mozgó chilei Mauricio Isla. Elsőként az afrikai örökmozgó mutatkozott be a Juventus kamerájának:
Kwadwo, az udinei zebrecsíkosaktól a torinóiak hasonló színű mezébe öltöztél, de ez egy minőségi váltás is, nemde?
Igen, ezért meg szeretném köszönni Istennek, hogy ezt tette velem. Boldog voltam Udinében, jól játszottam, szerettem a várost és mindent, amit elértünk itt. Most, hogy egy másik zebracsíkos mezben játszó csapathoz igazoltam, örülök, hogy megtörtént a dolog. Ez egy nagycsapat, és örülök, hogy a tagja lehetek.
Másodszor vagy a klub játékosa. Rengeteg dolog megváltozott, amióta itt jártál, de hogy változtál meg te azóta?
Rengeteg dologban változtam azóta. Az az első év volt, hogy Itáliába érkeztem. Nagyon fiatal voltam, nem nagyon beszéltem olaszul, és elég nehezen illeszkedtem be. De Udinébe igazolásom óta rengeteget fejlődtam, az ott eltöltött négy évem alatt megtanultam, mit várnak el tőlem Olaszországban. Így most már teljesen otthon érzem magam.
Az elmúlt évek alatt rengetegszer játszottál a Juve ellen, többek közt tavaly is, amikor remek szezont zártál kluboddal. Mit fogott meg legjobban az új csapatodban?
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a Juventus nagycsapat, tele minőségi játékosokkal. Célom az, hogy segítsem fejlődni az együttest. Mindent bele fogok adni.
A Juventusé Európa egyik legerősebb középpályája. Nagy harc lesz a csapatba kerülésért. Mit vársz ettől?
Remélem, sikerül magamból kihozni mindent, Rengeteg meccset láttam a tavalyi szezonból. Azt vettem észre, hogy rengeteget mozog a csapat, és mindig kisegítik egymást a csapattársak. Ezért örülök, hogy ennek a része lehetek.
A jövőben a scudettót kell megvédeni amellett, hogy a Bajnokok Ligájában is játszani kell. Ez meglehetősen különbözik azoktól a elvárásoktól, amelyeket eddig kellett teljesítened, nem? Hogy képzeled el, mennyire sikerül majd ezeknek eleget tenni?
Szeretném folytatni azt a munkát, amelyet a tavaly bajnoki címet nyerő társulat kezdett el. Biztos vagyok benne, hogy jól fogunk szerepelni a Bajnokok Ligájában, ha sikerül hozni azt a játékot.
Mögötted az új Juventus Stadionról készült kép látható. Mit jelent számodra ez? Láttad már az arénát?
Sajnos játszani nem játszottam benne, mert az Afrikai Nemzetek Kupáján vettem részt a válogatottal, amikor az Udinese itt játszott. De láttam a tévében az öltözőt és a pályát, és ez a leggyönyörűbb stadion, amit valaha láttam.
hatharom.hu