Recent comments

Friss Hírek

Zanetti: Egy új korszak kezdődik


Az Inter kapitánya Javier Zanetti úgy érzi csapata az új szezon kezdete előtt nem tartozik a Scudetto fő várományosai közé, de reméli, hogy sikerekben gazdag új korszak vár rájuk. És azt is elmondta a sajtónak, bízik benne, hogy az Internél még számítanak rá és lejátszhatja 800. meccsét a Nerazzurriban.
„A bajnoki címért folyó harcban van néhány nálunk erősebb csapat.” mondta a rutinos játékos a Corriere dello Sportnak „Most az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban felkészüljünk.”
„A Juventus lesz az a csapat, akiket meg kell majd verni, mert lesz néhány jó igazolásuk, a már alapból erő csapatnak.”
„A Milannak pedig még mindig vannak világklasszis játékosai.”
A Beneamata egy rémes szezonon van túl, miután három edzőt is elfogyasztottak egy év alatt, ráadásul csak a hatodik helyen végeztek az olasz bajnokságban.
Ez azt jelenti, hogy nem lesznek plusz bevételeik a Bajnokok Ligájából, így kevesebb pénz jut az igazolásokra.
Lucio már biztosan távozik Milánóból és sajtóértesülések szerint a Juventusban köthet ki, eközben Douglas Maicon és  Julio Cesar jövője sem biztos a San Siroban.
„Meglepett-e Lucio döntése? Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy elhagy minket… Egy új korszak, ami tele lesz sikerrel, ez jön most az Internél.”
Zanetti  már 18 éve az Inter játékosa és bízik benne, hogy 38 éves kora ellenére a Nerazzurri még számít rá.
„Ha úgy érzem, hogy már nem vagyok hasznára a csapatnak, leülök beszélni az elnökkel és az igazgatókkal.”
„Már csak három meccsen kell játszanom és meglesz a 800 mérkőzés az Interrel, és még 22 meccs kell, hogy beérjem Gianluca Pagliucát a legtöbb lejátszott olasz bajnoki meccsek számában (ezt a rekordot jelenleg Paolo Maldini tartja 647 meccsel). De igazából nem is érdekelnek ezek a számok. Csakis az számít, hogy milyen eredményt ér el a csapat”
olaszfoci.hu