Recent comments

Friss Hírek

Roma: Fiatal brazil középpályást igazoltak


Az AS Roma hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolták az Internacional fiatal középpályását Jonatan Luccát.

A 18 éves játékos öt évre kötelezte el magát a Giallorossival, miután a két klub megállapodott a 700 ezer eurós kivásárlási árban.

Luccát, aki már korábban csatlakozott a Roma csapatához a svájci edzőtáborban, több Európai élcsapat is szerette volna megszerezni, miután remek szezont tudhat a háta mögött az Internacional ificsapatával.

Érkezését csak néhány nappal azután jelentették be, hogy megerősítették a Corinthians védőjének Leandro Castannak a leigazolását is.

A Roma csak a bajnokság 7. helyén végzett a tavalyi szezonban Luis Enriquével, akinek a helyére Zdenek Zeman érkezett nyáron.

olaszfoci.hu