Recent comments

Friss Hírek

Prandelli: Bátrabbnak kellett volna lennem


Az olaszok szövetségi kapitánya szerint változtatnia kellett volna a csapat összetételén a spanyolok elleni Eb-döntőben.

Az olasz újságírók elismerő tapssal fogadták Prandellit, aki a válogatott hétfői hazaindulása előtt nyilatkozott a vasárnap este a spanyolok ellen 4-0-ra elveszített Eb-döntőről.

"Bátrabbnak kellett volna lennem. A spanyolokkal szemben módosítanom kellett volna a csapat összetételét, nem tettem meg, mivel az irántuk érzett tiszteletből ugyanazokkal a játékosokkal akartam pályára lépni, akikkel eljutottam a döntőig" - hangoztatta Prandelli.
 Hozzátette, két nappal több pihenés jót tett volna a németekkel szembeni elődöntő után elfáradt csapatnak.
Prandelli szerint az általa vezetett válogatott mindenképpen elismerést érdemel, mivel a "megöregedett és fásult Olaszországban váltani próbált új és ötletes hozzáállással".
 Megerősítette, hogy a 2014-es világbajnokságon is ő fogja vezetni az olasz válogatottat, amelynek következő állomása a jövő évi dél-amerikai Konföderációs Kupa lesz.
Az olasz válogatott gépe este hat órakor szállt le a római repülőtéren, ahol a családtagok és hatalmas tömeg várta. Prandellit és a játékosokat hétfő este Giorgio Napolitano köztársasági elnök fogadja Rómában.
híradó.hu