Recent comments

Friss Hírek

ROMA: Szinte biztos, Carrasco lesz a következő érkező

Egybehangzó olasz lapértesülések szerint az AS Roma megegyezett a Monaco fiatal belga középpályásával, így Yannick Ferreira Carrasco napokon belül a Giallorossi játékosa lehet. 


A mindössze 20 éves Carrasco aláírását a Roma mellett a Juventus is szívesen begyűjtötte volna.

A győztes azonban a jelek szerint a Farkasok gárdája lett, akik nemes egyszerűséggel sokkal jobban akarták a fiatal játékost másoknál. Carrasco 2012-ben csatlakozott a másodosztályba frissen kiesett Monacóhoz, ahol rögtön alapemberré vált, első évében 29 meccsen 8 gólt és 7 gólpasszt hozott össze a Ligue 2-ben. Idén a megnövekedett konkurencia miatt kissé háttérbe szorult, de a neki jutó összesen 19 tétmeccsen így is megmutatta kivételes képességeit, ezúttal 3-3 gól és assziszt került a neve mellé.

Nem meglepő módon szinte fél Európa érdeklődését felkeltette, de nagyon úgy néz ki, hogy a Romának sikerült elsőként lezárnia a tárgyalásokat. A Gazzetta mai száma arról számol be, hogy Carrasco elfogadta a Farkasok ajánlatát, amelynek értelmében 5 éves szerződést szignózhat, évi nem kevesebb, mint 1,7 millió €-s fizetéssel. A Romának tehát már csupán a Monacóval kellene megegyeznie a vételárról, aminek érdekében utoljára egy 5 milliós ajánlatot küldtek a hercegségbe, és bár erre még nem kaptak választ, a fővárosi vezérkar igencsak bizakodó.

Keita, Emanuelson, Ashley Cole, Ucan, Iturbe és Astori után tehát Ferreira Carrasco személyében jó esetben napokon belül meglehet a Roma 7. idei igazolása is.

forrás: azzurri.co.hu