Recent comments

Friss Hírek

Vészhelyzetben a Milan

A Cesena ellen szakíthatja meg rossz sorozatát a címvédő Milan, amely az olasz labdarúgó-bajnokságban három fordulót követően győzelem nélkül a 16. helyen áll.
Massimiliano Allegri vezetőedző alakulatának azonban azzal együtt sem ígérkezik könnyűnek a dolga, hogy saját közönsége előtt játszik, mivel több kulcsjátékos nem bevethető. A piros-feketék alapcsapatából gyakorlatilag a teljes támadó szekció sérült, így Pato, Ibrahimovic és Robinho sem áll rendelkezésre, míg a középpályáról  Boateng,  Ambrosini, Flamini és Gattuso, a védelemből pedig  Mexés és Antonini hiányzik majd.
A Milan még nem nyert meccset a Serie-A-ban: egyrészt meglehetősen nehéz a bajnokcsapat sorsolása, másrészt sokan megsérültek, köztük olyan játékosok is, mint Kevin-Prince Boateng, Robinho és Zlatan Ibrahimovic, akiknek kiesése igen nagy gondot okozott  Alllegri mesternek. A Rossoneri sok mérkőzést játszott ebben az időszakban ezen játékosok nélkül, de talán a sérülések listája hamarosan rövidülni fog, mert két játékos is visszatérhet jövő szerdán.
„Ibrahimovic? Az ő játéka tulajdonképpen lehetetlen a Cesena ellen. Vasárnap meglátjuk, hogy hogyan érzi magát ő és Ambrosini. Nekik van a legnagyobb esélyük arra, hogy a következő Bajnokok Ligája mérkőzésünkön már játszhassanak, de Boának még nincs. Robinho egyre jobban van. Remélem, hogy ő is minél hamarabb vissza tud térni”  – mondta Allegri.
A Milan igazi vészhelyzetben van a támadókat illetően, mivel Alexendre Pato sérülésével, aki 4 hétre dőlt ki a sorból, Allegrinek csak Cassano és Stephan El Shaarawy maradt, valamint Filippo Inzaghi, aki azonban nem teljesen egészséges. „Reméljük, hogy a játékosok visszajönnek, amilyen hamar csak lehet és a teljes keret újra bevethető lesz”- tette hozzá Allegri.


acmilan.hu