Recent comments

Friss Hírek

Galliani szerint is a sok sérülés a gyenge szereplés oka

Adriano Galliani
Adriano Galliani a La Gazetta dello Sportnak adott interjújában a sok hiányzóval magyarázta a címvédő  gyenge szezonkezdését. A klubvezető szerint azonban amint felépülnek a most lábadozó labdarúgók, a csapat újra meccseket fog majd nyerni.
"Meggyőződésem, hogy újra rátalálunk a helyes útra, amint a sérült játékosaink visszatérnek a pályára. Jelenleg 10-12 futballistánk bajlódik sérüléssel, ami nagyon durva, de előbb-utóbb megszűnik ez az állapot" - mondta Galliani, aki párbeszédet kezdeményezett a szakvezetéssel, hogy kiderítsék mi állhat a sok "maródi" játékos hátterében.
"Ez nem szerencse vagy balszerencse kérdése. Összehívtam egy találkozót a vezetőedző, az erőnléti edző valamint az orvosi stáb tagjaival, hogy megpróbáljuk megérteni, hogy az a játékos, aki 2008-ban és 2009-ben végig futballozta az idényt miért szenved el most sokadik alkalommal izomsérülést" - utalt Alexandre Pato esetére a tar klubvezető.
A milánói piros-feketék jelenleg a 16. helyen állnak a Serie A-ban, három forduló alatt mindössze két pontot sikerült gyűjteniük címvédőként. A csapat húzóemberei közül Zlatan Ibrahimovic, Robinho, Mathieu Flamini, Taye Taiwo és Alexandre Pato sem tud Massimilliano Allegri rendelkezésére állni.


hatharom.hu