Recent comments

Friss Hírek

Ha nehezen is de pontot mentett a Milan

Zlatan Ibrahimovic
Nem kezdte rosszul a találkozót a címvédő Milan, hiszen bár Ledesma távoli lövése nem sokkal a léc felett szállt el, Aquilani előtt adódott a mérkőzés első ziccere, Ibrahimovic nagyszerű indása után azonban nem tudott ellőni Bizzarri mellett.Fokozatosan fölénybe került az előző szezon végén az ötödik helyen záró Lazio, és a 12. percben már a vezetést is megszerezte Mauri nagyszerű passza után Klose hülyítette meg Nestát, majd lőtt Abbiatit is érintve a kapuba (0–1). Alig kilenc percet kellett várni az újabb vendég találatra, igaz ezen időszak alatt akár háromszor is betalálhatott volna a fővárosi alakulat. 
Történt előbb ugyanis, hogy Gattuso nagy igyekezetében úgy szerelte Nestát, hogy meg is sérült, Cissé pedig köszönte szépen az ajándék labdát, és kapura lőtt, Abbiati csak kiütni tudta a labdát, de szerencséjére Klose már irányítani nem tudta közeli próbálkozását. A 21. percben aztán ahogy említettük megszületett a Lazio második gólja is, Mauri ismét a jobb oldalról játszott parádésa ballal középre társához, ezúttal Cissé előzte meg a Milan komplett védelmét, majd fejelt 7 méterről a jobb felső sarokba (0–2).
A félidő felére tehát kétgólos hátrányba kerültek a piros-feketék, és gyenge védekezésük, valamint a gyors Lazio támadásvezetések miatt nem úgy tűnt, hogy nagy fordulat következne be a mérkőzés menetében.
Hogy ez mégis megtörtént, arról főleg az Aquilani, Cassano, Ibrahimovic hármas gondoskodott, előbb ebben a sorrendben felépített gyönyörű támadás végén a svéd támadó szépített (1–2), majd Cassano a gólpassz után a gólszerzők közé is feliratkozott, egy jobb oldali szöglet után bólintott a jobb sarokba (2–2)
Bár ezután főleg a Milan veszélyeztetett, legközelebb az újabb gólhoz a vendégek kerültek, Hernanes közeli próbálkozása azonban nem talált kaput, így 2–2-es állás mellett vonultak pihenőre a csapatok.
A folytatásra egy felpaprikázott Milan érkezett, és előbb Cassano, majd Ibrahimovic próbálkozása kerülte el centikkel az alsó sarkokat – utóbbinál kis híján súlyos sérülést szenvedett a csukafejest bemutatni kívánó Boateng.A 65. percben kis híján ismét megszerezte a vezetést a Lazio, Cissé már Abbiati mellett is eltolta a labdát, de a bevetődő Nesta végül nagy bravúrral menteni tudott előle.
A mérkőzés összképe ezt követően sem változott, nyomott a Milan, azonban minden helyzete, így a 85. percben Ibrahimovic ziccere is kimaradt, így a piros-feketéknek végül meg kellett elégedniük az egy ponttal.
NSO.hu