Recent comments

Friss Hírek

Nagy Ádám hozta az egyensúlyt

A Bologna, köszönhetően Verdi újabb bombagóljának és Destro szemfülességének, otthon tartotta a három pontot a Sampdoria ellen. 



És köszönhetően Nagy Ádámnak, aki tökéletesen kikapcsolta az ellenfél játékmesterét, a belga labdarúgás nagy tehetségének tartott Praet-t. 

A védekezési feladatait maximális fegyelmezettséggel és lelkesedéssel látta el a magyar válogatott középpályás, a második félidőben pedig róla állították ki az ellenfél játékosát. Csapata egyik leghasznosabb tagjának bizonyult a 2-0-ra megnyert mérkőzésen!

Ádám kezdőként lépett pályára, és 79 percig a pályán is lehetett a Samp elleni találkozón. Szokásos módon a négy védő előtt helyezkedett el a fiatal labdarúgó, és kiváló védekezésével megállította az ellenfél játékmesterét, aki emiatt elég szürkének bizonyult a meccsen. A mérkőzést értékelő médiumok véleménye összességében az volt, hogy míg védekezési feladatait szinte hibátlanul megoldotta, a támadásépítésben átlagosnak bizonyult, de védelmében tegyük hozzá, hogy posztjából adódóan ez nem is feladata.

Nagy a mezőnyben 74%-százalékos pontossággal passzolt, és a párharcainak majd’ a felét meg is nyerte. Jó volt látni, hogy milyen szépen beilleszkedett a csapatba, és idő kérdése, hogy minél több egyéni, kreatív megmozdulást lássunk tőle. Erre volt példa, hogy amikor szépen kicselezte az ellenfél játékosát, Barretót, akkor történt a vele szembeni szabálytalanság és az elkövető kiállítása. 

Lecserélésekor megtapsolta a Bologna hálás közönsége!

Az már mérkőzések óta látható, hogy futómennyisége mindig az élmezőnyben van a pályán tartózkodó játékosok közül. Sokat mozog, ami miatt mindig megjátszhatónak bizonyul. Emiatt a társak is sokat keresik labdákkal a megbízhatóan futballozó középpályást. Csak egyet remélhetünk tőle: Ádám, mindig többet és jobbat!

forrás: azzurri.co.hu