Recent comments

Friss Hírek

Közel kéthetes kihagyás vár a rutinos középpályásra

Az AS Roma együttese hivatalos közleményben számolt be róla, hogy sérülés miatt várhatóan két hétig nem számíthat Daniele De Rossi játékára.


A 33 éves játékos a csütörtöki Olaszország-Franciaország felkészülési találkozón szenvedett izomsérülést egy ütközést követően. A római klub által kiadott közlemény szerint most pontosan nem lehet megjósolni, mennyit kell kihagynia az azóta is egyéni edzéseket végző De Rossinak, ehhez újabb vizsgálatok szükségesek, ám a hírek szerint legalább kéthetes pihenő vár a farkasok emblematikus figurájára.

A 107-szeres olasz válogatott játékos így biztosan kihagyja a válogatott Izrael elleni vb-selejtezőjét és klubcsapata Sampdoria elleni bajnokiját és nagy valószínűséggel a Plzen elleni EL-mérkőzését is, ám nagy eséllyel a Fiorentina elleni rangadón már ismét számíthat rá Luciano Spalletti mester.

Az AS Roma annak ellenére nem kezdte túl jól az új idényt, hogy az első bajnoki fordulóban 4-0-ra nyert az Udinese ellen, hiszen ezt követően a fővárosiak a Porto ellen elbúcsúztak a Bajnokok Ligájától, míg a Serie A második körében 2-0-s előnyről ikszeltek az újonc Cagliari otthonában.


forrás: digisport.hu