Szezonértékelő(4), 6-10. helyezettek – Ki örül északon?

Szezonértékelőnkben most a 2014/2015-ös szezon 6-10. helyezettjeivel foglalkozunk. 

Vannak közöttük olyanok, akik örülnek (Genoa, Torino), akiknek egyik szeme sír, a másik örül (Sampdoria) és akik szomorkodnak (Milan és Inter). Haladjunk sorban!

A Genoát még augusztusban  masszívan a középmezőnybe lőtték be, és ez valószínűleg igaz is lett volna, ha Fabio Liverani marad az edző végig. Azonban már szeptember végén a csapat régi edzője, Gian Piero Gasperini tért vissza. Enrico Preziosi elnöknek sikerült egy masszív keretet összeszednie az évek során, így a keret képes volt túlélni, hogy 
januárban olyan játékosok távoztak, mint Stefano Sturaro, Alessandro Matri és Luca Antonelli.
Gasperini nehéz helyzetben volt, hisz’ erősítésként olyanok érkeztek, mint M’Baye Niang vagy Leonardo Pavoletti. Az edző munkája és a közösség képességei miatt a két játékos gyorsan adaptálódott a Genoa játékrendszeréhez és gólokkal hálálták meg a bizalmat. A csapat jó szereplését a jól kitalált taktika mellett olyan játékosok kiemelkedő teljesítménye és tehetsége biztosította, mint Mattia Perin a kapuban, a védelem vonalában Sebastien De Maio és Nicolas Burdisso, a középpályán Tomas Rincon, Andrea Bertolacci, Diego Perotti és Iago Falque, a csatársorban pedig a már fentebb említett két játékos tavaszi és Matri őszi góljai.

A 2014/2015-ös szezonban a Genoa története egyik legjobb idényét futotta. Kis érdekesség, hogy a 62 lőtt gólt a klub csak két alkalommal szárnyalta túl: 1929/1930 (63) és 1947/1948 (68). Az öröm azonban mégsem lehet felhőtlen, hisz’ hiába ért be a csapat Európa-liga selejtezőt érő meccsre, megfelelő stadion hiányában nem indulhatott. Az indulás joga pedig a városi riválisra, a Sampdoriára szállt.

Sinisa Mihajlovic-nak ez volt az első – és egyelőre az utolsó – teljes éve a Sampdoria kormányánál, így ez a csapat már teljesen a szerb mester keze munkáját viselte. Talán nem véletlen, hogy a szezon meglepetéscsapata is volt hosszú hónapokon át, amíg a harmadik helyért masszívan küzdött.

Hogy mi történhetett a csapattal, arról megoszlanak a vélemények. Valaki szerint a keret végülis a helyére került a minősége kapcsán, mások szerint Mihajlović taktikája predesztinálta őket a 7. helyre. A szerb edző játékrendszere a kemény védekezésre épül, a sikert pedig a kreatív középpályások és a jó támadók adják. A gond az volt, hogy a csapat fodrásza egész évben Roberto Soriano volt, akinek ez egyedül túl nagy falat volt. Az igazán nagy érvágás azonban januárban érte a csapatot, amikor Manolo Gabbiadinit eladták, aki csupán őszi teljesítményével (7 gól) a második lett a házi góllövőlistán. A pótlására érkező Samuel Eto’o pedig inkább csak hátráltatta a csapatot.

A Sampdoria felemás szezonját a kiváló őszi és a beszürkülő tavaszi teljesítménye adja. Ugyanakkor a klub elnöke, Massimo Ferrero és a szurkolók mégis elégedettek lehetnek, valamint jó reményekkel várhatják a következő szezont. Egyrészt a Genoa linszenszének megtagadása miatt indulhatnak az Európa-ligában és a szerb mester jó alapokat hagyott maga mögött. Másrészt a szurkolók ősszel elhitték, hogy jobb volt ez a gárda, mint amilyen. A kérdés az lesz, hogy mennyire sikerül egyben tartani a csapatot és megfelelő – nem Eto’o jellegű – igazolásokkal megerősíteni.

Az első igazán csalódott csapat a 8. helyre beérkező Inter. A milánói fekete-kékeknél ezt az évet Erick Thohirék az első lépcsőnek tekintik egy sikeresebb Inter felé. Valóban, megvoltak a pozitívumok, elég csak a játékosok tekintetében, ha Mauro Icardi szezonjára gondolunk, de voltak olyanok, akikkel csúnyán mellé lőttek. Utóbbi kategóriába tartozik a januárban érkezett Xherdan Shaqiri és Lukas Podolski.

A szezonban pocsék őszt tudott le a csapat, a mélyponton Walter Mazzarrinak megköszönték eddigi munkáját, és visszahívták a klubnál már korábban edzősködő Roberto Mancinit. Tulajdonképp vele sem nagyon lépett előre a Nerazzurri. Mancini visszaállt a négy védős játékra és próbálta a hajó süllyedését megállítani. Az olasz mester egyelőre élvezi Thohir bizalmát, de jövőre már villantani kell valamit, legalább az európai kupák valamelyikébe be kell jutniuk.

A Torino szurkolói tartottak az új szezontól, mivel a csapat két gólfelelősét, Alessio Cercit és Ciro Immobilét eladták a vezetők. A szezon nehezen indult, de aztán sikerült magára találnia a csapatnak. A félelmek  ellenére pedig elégedettek lehetnek a Torónál az idei teljesítménnyel. Giampiero Ventura személyében megtalálták azt az edzőt, aki jó érzékkel képes a csapat keretébe belenyúlni, vagy akár megfelelően tudja kiválasztani azokat a játékosokat, akik valamilyen pluszt képesek adni. Utóbbiak kapcsán megemlíthető Marco Benassi, Fabio Quagliarella, Maxi Lopez és Bruno Peres.

A csapat idei érdemei között kötelező megemlíteni, hogy 20 év után legyőzték a városi rivális Juventus-t, 27 év után újra nyertek a Giuseppe Meazzában és az esélyek ellenére egészen a nyolcaddöntőig jutottak az Európa-ligában számos szurkolót szerezve a kemény, állhatatos játékukkal. Ventura masszív keretet rakott össze, amibe Urbano Cairo elnök tovább invesztálhat egy még sikeresebb szezon reményében.

A legszomorúbb csapat egyértelműen a Milan. A Rossoneri katasztrófális szezonját jól jellemzi az az adat, hogy pontszámilag közelebb végzett az utolsó Parmához (33), mint az első Juventus-hoz (35). Továbbá 1965 óta csupán ez volt a harmadik olyan eset, amikor a Milan az ötödiknél rosszabb helyen végzett.

A csapat is és a szurkolók is hatalmas lelkesedéssel várták az új szezont, amit Filippo Inzaghi irányításával kezdett meg a Milan. A szezont azonban minden szurkoló szeretné örökre kitörölni az emlékezetéből. A csapat szenvedése és erőlködése csak súlyosbította az agóniát. Inzaghinak ez a léc túlmagasan volt, bármennyire is próbálta újra meg újra átugrani. Egyetlen taktikai sikere az Jeremy Ménez játszatása, mint hamis kilences. Hogy a játékosok mennyire nehezen viselték ezt a bajnokságot, jól mutatja, hogy erősen megbomlott az a híres Milan-öltöző egyensúlya és harmóniája. Philippe Méxes ámokfutásairól nem is beszélve…

A milánói piros-feketéknek ugyanakkor ez egy fontos év: sikerült új befektetőt találni, aki a klub 49%-át megvásárolta és elkészültek a tervek az új, saját stadion felépítésére is – az engedélyt pedig ma meg is kapták az építkezésre. Az Interhez hasonlóan a Milan is ebben az évben tette meg az első lépéseket egy jobb és sikeresebb időszak felé.

forrás: azzurri.co.hu