Recent comments

Friss Hírek

Rómában is nyert a Milan



A szezont gyengén kezdő Milan három bajnoki győzelemmel (és 11–4) a háta mögött érkezett a Roma otthonába azzal a tudattal, hogy az eredmények kedvező alakulásával akár az első helyen is töltheti a szombat estét.
Az első negyedóra letelte után meg is szerezte a vezetést a milánói együttes, Kevin-Prince Boateng találta meg a jobb oldalon a korábbi Roma-játékost, Alberto Aquilanit, ő a jobb oldalról középre adott, ahol Zlatan Ibrahimovic érkezett és fejelt 12 méterről a bal sarokba (0–1).
A 28. percben egyenlített a Roma, Miralem Pjanic bal oldali szöglete után Nicolás Burdissóról maradt le Gianluca Zambrotta, így előbbi 7 méterről könnyedén fejelt a bal alsóba (1–1).
Nem sokáig örülhettek azonban a hazaiak, hiszen még mindig csak az első fél óra legvégén jártunk, amikor Robinho jobb oldali szögletét Alessandro Nesta bólintotta 10 méterről a bal alsóba (1–2)
A 67. percben Boateng elhagyta a pályát, majd miután leért, gyorsan beszólt az egyik asszisztensnek, amiért azért egy piros lapot és egy későbbi eltiltást is kiharcolt magának.
A 77. percben tovább növelte előnyét a Milan, a csereként beálló, szintén korábbi Roma-játékos Antonio Cassano szöglete után Aquilanihoz került a 16-os jobb sarkánál a labda, a középre adását pedig Ibrahimovic fejelte a hálóba (1–3).
Kis híján ráfázott a hibára a Milan, hiszen egy perccel később Erik Lamella 10 méteres lövését ugyan még védte Abbiati, de a kipattanóra azonban Bojan Krkic érkezett leggyorsabban, és lőtt a bal sarokba (2–3), majd a hajrában is több alkalommal forgott veszélyben a vendégek kapuja, de Abbiati végül mindegyiknél hárítani tudott, így végül a piros-feketék sorozatban negyedik sikerüket aratták…


Roma–Milan 2–3 (Burdisso 28., Krkic 87., ill. Ibrahimovic 17., 78., Nesta 30.)


NSO.hu