Recent comments

Friss Hírek

Nyert az Inter

Az első huszonöt percet jobb gyorsan elfelejteni – mezőnybeli gyömöszkölés volt, futball nem...–, ám utána feljavultak a csapatok.
Az Inter pedig három percen belül három lehetőséget dolgozott és hagyott ki fél óra elteltével – kétszer Wesley Sneijder próbálkozott, míg egyszer Esteban Cambiasso elől mentettek a vendégvédők.
Érett az Inter-gól, és a 34. percben már senki és semmi nem tudott menteni: Sneijder szögletére Thiago Motta emelkedett, és gyönyörűen bólintott a hálóba – ez volt a fekete-kékek első hazai bajnoki találata a 2011–2012-es idényben! Giampaolo Pazzini két perccel később majdnem ismét betalált, és a Chievo örült, hogy egygólos hátránnyal megúszta a félidőt.
A második játékrész elején az igen aktív Maicon veszélyeztetett többször is, de a hálót nem tudta megzörgetni.A Chievo egyedül Bostjan Cesar fejesével tudott veszélyeztetni (Júlio César védett). Az Inter még kihagyott egy-két lehetőséget, azonban nem fázott rá: maradt az 1–0, és Claudio Ranieri a három ponton kívül annak is örülhetett, hogy igencsak „lyukas" védelme ezúttal kapott gól nélkül hozta le a meccset. Az Inter, ha nem is sokat, de előrelépett minimális különbségű győzelmével.


Internazionale–Chievo 1–0 (Thiago Motta 34.)


NSO.hu