Recent comments

Friss Hírek

BELGRÁDBAN IS VERETLEN MARADT AZ AZZURI

SZERBIA–OLASZORSZÁG 1–1 (1–1)
Gólszerző: Ivanovics (26.), ill. Marchisio (2.)




A C-csoportból a tavalyi világbajnokság okozta sokkból újjászerveződő olasz válogatott már kvalifikálta magát a tornára, a pótvizsga jogáért mögötte Szerbia, Észtország és Szlovénia tusakodott egymással. A trióban lépéselőnynek örvendő szerbek éppen az olaszokat fogadták. Mint ismeretes, az odavágó rendbontás miatt félbeszakadt, majd Olaszország 3–0-val megkapta a mérkőzés három pontját (újabb) játék nélkül – nem is ajánlották most az olasz szurkolóknak, hogy elutazzanak Szerbiába. A hazaiaknál hiányzott Nemanja Vidics, a vendégeknél a fél védelem, felépült viszont Giuseppe Rossi, aki a második percben a két középső védő közül pazarul ugratta a 16-os előteréből Claudio Marchisiót, aki egy bal alsó sarkos góllal lehűtötte a hazai kedélyeket.
Pontosabban csak a hazai szurkolókét, mert a szerb játékosok nem estek kétségbe: Milos Ninkovics nem sokkal később célba vette a bal alsót a tizenhatosról, de védett Gianluigi Buffon, majd Milos Kraszics lőtt a másik sarok mellé hét méterről. A vendégeket Andrea Pirlo legszebb napjait idézve irányította ekkoriban, egészen a tizenhatosig, mert itt a szerb falba beletört a kék mezesek bicskája, a hazaiak pedig a középpálya villámgyors átjátszásával próbáltak meg helyzetbe kerülni. A 26. percben sikerült is egyenlíteniük, egy elképesztő találattal: Kraszics szögletét kifelé fejelte Braniszlav Ivanovics az ötösről, mert meglökték az olasz védők, Zoran Tosics azonnal kapura rúgta 16 méterről a labdát, amelybe a hátvédekkel korábban felugró, majd földre eső és még mindig csücsülő Braniszlav Ivanovics úgy rúgott bele nyújtott lábbal, hogy a játékszer a jobb sarokban kötött ki.Utóbbiból láthattunk eleget, jóval alacsonyabb színvonalút és alattomosabbat is, de kíméletlen belemenésekért és alattomos gáncsokért sem kellett másik streamet keresnünk – maradjunk annyiban, hogy aki a legelvakultabban szidja az olasz futballistákat, hogy ok nélkül fetrengenek a pályán, ma egészen biztos részvéttel nézte a földre kerülteket...
A fordulás után Buffon védett két Alekszandar Kolarov-lövést, először a jobb felső, majd a bal alsó sarok előtt, Pantelics közeli fejesét viszont nem érte el, de az szerencséjére a léc fölött is elsuhant. A hajráig már csak középpályás aprítást láthattunk olasz labdaeldugással elegyítve, miközben Giorgio Chiellini úgy vitte a földre torkánál lerántva Pantelicset, hogy ezért a mozdulatért Távol-Keleten mozik telnének meg. A végén Szlobodan Rajkovics jóvátett valamit az első gólnál elkövetett hibájából, amikor az ötösön mentett a védelmen magát már átverekedő Rossi elől. Mi tagadás, óriási csalódás volt a második félidő.


NSO.hu