Recent comments

Friss Hírek

A Milan hozta a kötelezőt

A Milan hazai pályán sima három gólos győzelmet aratott a Koman Vladimirt és Laczkó Zsoltot is felvonultató Sampdoria ellen. A genovaiak kezdetben egyenrangú partnerek voltak, sőt először a hazai sorok tűntek megbomlani: még húsz perc sem telt el a mérkőzésből, amikor kapuscserére kényszerült a Milan.A helyét Ameliának átadó sérült Abbiati azonban még be sem ért az öltözőbe, amikor előnybe került a Milan. A 20. percben Seedorf végzett el szabadrúgást a balösszekötő helyéről, labdája elsuhant a kéttagú sorfal mellett, majd a kapus előtt lepattanva a hosszú alsó sarokban kötött ki. 1–0 Ugyan a Milan a szünet előtt még egy fontos emberét elveszítette sérülés miatt (Alexandre Pato a jelek szerint újra izomsérülést szenvedett), semmi sem utalt arra, hogy a genovaiak képesek lesznek fordítani. Aztán a második félidő elején majdhogynem matematikailag is eldőlt a meccs.Előbb a csereként beálló Antonio Cassano talált be volt csapatának tizenegyesből (a büntetőt Volta kezezése eredményezte, 2–0), majd nem sokkal később Robinho fejelt a kapuba, miután a másik két gólszerző, Seedorf és Cassano kihagyhatatlan helyzetet teremtett a számára. 3–0 Milan–Sampdoria 3–0 (Seedorf 20., Cassano 54. – 11-esből, Robinho 62.) NSO.hu