Recent comments

Friss Hírek

Emberhátrányból felállva nyert az Inter

Nem indult különösebben nagy iramban a találkozó, a Lazio az első percekben kifejezetten sokat tartotta a labdát, és Edoardo Reja nagyon megszervezte a védekezést, az Inter még időlegesen sem tudott létszámfölényes helyzetet kialakítani.A 24. percben aztán váratlanul gól- és emberelőnybe került a római csapat: a leshatáron remekül mozgó Mauro Zárate Júlio Césart is meglepte, a sértett pedig már Luca Castellazzival szemben helyezett a kapu közepébe. 0–1 A Lazio létszámfölényben sem változtatott taktikáján, ami azért rejtett veszélyt magában, mert az Internek nem különösebben megküzdenie a területért, egy fő mínusszal is könnyedén az ellenfél térfelén találta magát. A fekete-kékek veszélyesebben is játszottak emberhátrányban, mint korábban. Wesley Sneijder 16 méteres lövését még bravúrral védte Fernando Muslera, a középpályás 40. percben elvégzett szabadrúgásánál azonban ő is tehetetlennek bizonyult. 1–1 A szünet után sem sokat változott a játék képe. Az Inter tíz emberrel is többet próbálkozott tenni a győzelemért, és mintha jobban is akarta volna azt. Legalábbis erre utalt, amikor Eto’o alaposan leszúrta Sneijder, mert nem passzolt, pedig a holland 14 méterről nem lőtt olyan rosszul. Az 54. percben aztán épp a kameruni volt az, aki kihasználta Giuseppe Biava elcsúszását, és Muslerát is kicselezve a hálóba helyezett. 2–1A Lazio csak ekkor eszmélt, André Dias és Zárate helyzete után sem kellett viszont a lábát húzó Castellazzinak játékba avatkozni, Stefano Mauri pedig nehéz helyzetbe hozta csapatát azzal, hogy piros lapot érően törlesztett Nagatomo Juto ellen.Reja a hajrára folyamatosan mind támadószelleművé tette csapatát, Libor Kozák lövésénél nem is sok hiányzott a találathoz, de az emberhátrányban bemutatott bátortalan játék megbosszulta magát: az Inter 2–1-re nyert a Lazio ellen, és nagy lépést tett előre a BL-indulásért. Internazionale–Lazio 2–1 (Sneijder 40., Eto'o 54., ill. Zárate 24. – 11-esből) NSO.hu