Recent comments

Friss Hírek

Elvehetik az Intertől a bajnoki címet

Nem csitulnak a legújabb kori olasz bundabotrány hullámai. A Juventus 2005-ös és 2006-os bajnoki címét is elvesztette a játékvezetők megvesztegetése miatt, és bár a törtvénytelen akciósorozatban nem csupán a Zebrák voltak sárosak, ők fizették a legnagyobb árat. A sötét ügynek az Internazionale volt talán a legnagyobb haszonélvezője, hiszen a 2006-os scudetto így végül a kék-feketék ölébe hullott.Itt akár véget is érhetett volna a történet, ha tavaly nem kerül elő egy hangfelvétel, amely a bíróküldésért felelős Paolo Bergamo és Massimo Moratti diskurzusát rögzítette. Így aztán rögtön más megvilágításba került az eset, Stefano Palazzi, a szövetségi ügyészség embere például három órán át faggatta Morattit csütörtökön az ominózus beszélgetéssel kapcsolatban.Az Inter elnöke kicsit sem idegeskedett a kérdezz-felelek miatt, s az eljárással kapcsolatban Franz Kafka egyik regénye, A per jutott eszébe. A presidente biztos benne, hogy az igazság mellette áll, és afelől sincs kétsége, hogy az eset a hétvégi milánói derbire sem lesz hatással. Giancarlo Abate, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke mindeközben abban bízik, hogy a szezon végére sikerül pontot tenni a valóban regényes történet végére. pepsifoci.hu