Recent comments

Friss Hírek

Ranocchia három hétre kidőlt

Andrea Ranocchia a szerda esti, Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn szenvedett súlyosnak tűnő sérülést. Az első vizsgálatok után kiderült, hogy a januárban igazolt középhátvédnek 3 hetet kell kihagynia.A 23 éves védő csapattársával, Christian Chivuval ütközött, hordágyon hagyta el a pályát. A képek szerint súlyos térdsérülést szenvedett, az Inter vezetői is aggódtak, ugyanis tavaly a jobb térdében keletkezett keresztszalag-szakadás miatt hosszú hónapkora kidőlt a Bari keretéből.Szerencsére a tavalyi eset most nem ismétlődött meg, a klub közleménye szerint nem sérültek térdében a szalagok, amit egyébként maga Ranocchia is megerősített a kórház előtt várakozó újságíróknak. A védőnek körülbelül 3 hét pihenőre van szüksége, ami azt jelenti, hogy a március 15-i, müncheni visszavágón újra pályára léphet. hatharom.hu